Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
„Bízunk abban, hogy hamarosan sor kerülhet a konkrét eredmények bejelentésére is” – írta Facebook-oldalán Lázár János.
Újra tárgyalóasztalhoz ült Lázár János és Márki-Zay Péter – derül ki a tárcavezető legfrissebb bejegyzéséből.
„Májusban fegyverszünetet kötöttünk az itt élő emberek érdekében,
hiszen előbb vagyunk vásárhelyiek, mint ellenzékiek vagy kormánypártiak. A háttérmunkát már májusban megkezdtük, ma pedig újabb személyes találkozóval folytattuk az egyeztetéseket” – írta Lázár János.
Kiderült, hogy elsősorban a Modern Városok Program és az uniós területfejlesztési programok keretében megvalósítható fejlesztésekről tárgyaltak.
– zárta a bejegyzést a miniszter.
Nyitókép: Facebook